2011. szeptember 8.

Pont kettő perce értem haza, itt ülök a kis ágyam végében. Gondoltam, ez jó kezdet lenne a blogomhoz, amit pécsi tanulmányi évemről szeretnék írni. Nos, akkor bele is vágok.

Tehát tegnap előtt kaptam egy hívást nagybátyámtól, aki szerintem a legjófejebb nagybáty, hogy csütörtök estére ne csináljak semmilyen programot, mert lesz egy előadás Japánról. Szóval így tettem, nem terveztem semmit. Szóval a tervekhez híven 17:50-re már az egyetem előtt is voltam, ahol már vártak. Nem is haboztunk, bementünk az egyetemre, fel az emeletre, egyes számú előadó. Beültünk középre, jól akartam látni a képeket és nem utolsó sorban, hallani is kellett az elbeszélőket. Elkezdődött az előadás, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb képek sorozata. A két orvostanhallgató, egy lány és egy fiú, 1 hónapot tölthettek kint a szigetországban teljesen ingyen egy alapítványon keresztül. Persze nem (csak) sziesztázni mentek ki, keményen bejártak a kórházakba és ott tevékenykedtek, műtéteken voltak bent, viziteket követtek végig, holott tudni kell, hogy a japánok nyelvérzéke szörnyen pocsék és néha a viziteken még a fáradságot sem vették, hogy angolul próbálkozzanak, hanem az egészet japánul nyomták le.
A sok vacsorameghívás, meg amik ott történtek, kész vicc az egész. :D A japánok tudnak ám bulizni, szóval én nem is csodálkoztam azon, hogy hogy kiütötték magukat a nővérek vagy az orvosok.

folyt.köv...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.